Khallighi, Zár és az Ayoub

Kedves Dana,
Köszönöm a bejegyzésedet, és a hasznos kérdéseket.

Valójában a khallighinek és a zárnak is ayoub az alapritmusa, csak egy kicsit eltérő formában.
A kettő között a különbség, hogy a zárhoz lassabb a khallighihez gyorsabb tempót használnak... nézzük meg ezt egy kicsit közelebbről, vajon miért van ez.

A khallighi zenék alapritmusa pörgős, temperamentumos, míg a zár mélyebb, lassabb, extatikusabb...de valójában ugyanaz a ritmus, de más a hangulat és a tempó.
Ennek oka, hogy más a rendeltetése.

Mi ennek a háttere?

A khallighi szó azt jelenti "öböl-menti", vagyis a khallighi az a tánc, amit az Arab Öböl térségében néptáncként táncolnak, (ott, ahol épp nincs betiltva a tánc) ezért az ehhez használt ritmust, elnevezték a "öböl-menti" rimusnak, azaz "khallighinek". Ez a tendencia, a baladinél is megfigyelhető, vagyis a "mi táncunk", a "mi ritmusunk", a "hazai" azaz "baladi", ami egyébként lehet masmoudi kebir, masmoudi sagrir.

A khallighi női tánc, általában. De mint olyan, a tánc problémás az Arab öböl térségében, mert rendre összeütközésbe kerül a vallási irányzatokkal. A férfiak ezért elhatárolódnak tőle, hát marad a nőknek. De ne felejtsük el, hogy ebben a térségben a nők hosszú abaját, fekete fátylat viselnek, a haj megmutatása, már kihívó dolognak számít, és így a tánc megítélése ehhez igazodik. A khallgihi táncosnő kibontott haja, a zsákszerű ruha ellenére is néha átsejlő alakja hasonló kategóriába esik, mint az egyiptomi raqs sharqi táncos jóval kihívóbb kosztümje.
Az Arab Öböl térségében a szigorú wahabita iszlám az uralkodó, és ez a keményvonalas irányzat nem kedveli a táncot és a zenét, mondván, hogy elvonja az emberek figyelmét.
Ezért sokszor történtek próbálkozások a zene és tánc betiltására.
Ennek ellenére, a khallighi mint profán műfaj fennmaradt, és virágzik és a raqs sharqi része lett, mint egyik legjellegezetesebb karaktertánca.


Mi köze a zárhoz?

Ez a kérdés még érdekeseb.
Dióhéjban: a zár szertartások az arab világban számos esetben összefonódtak a szúfizmussal, és annak szertartásaival. A szúfizmus az iszlám misztikus irányzata, ami áthatja a széles néprétegeket, az úgynevezett népi iszlám része. A szúfizmus egyik jelentős szertartása az istenről való megemlékezés, a „dikr”, aminek a lényege, hogy a résztvevők extatikus állapotot érjenek el, és ebben az állapotban Isten jelenlétének közelségét érezzék. Ezáltal lelkileg megtisztulnak.
Ezt az állapotot a különféle szúfi rendek különféle szertartásokkal érik el. Ezek közül az egyik leggyakoribb a tánc, vagy a dob hangjának extatikus rimusai révén elért extázis.
A „táncoló derviseket” az egész világon ismerik, ők az anatóliai mehlevi rend tagjai. Az ő „táncukból”, dikr szertartásukból alakult ki a ma turistacsalogató „tanoura-tánc”, azaz devis tánc.
Az Egyiptomban népszerű dervisrendek ezekhez a szertartásokhoz gyakran használták a dobokat, főleg a duffot, amelyen az átható extatikus hatású ayoub ritmust ütötték.
Az ayoub extázisba vitte az Isten közelségét, a megtisztulást kereső híveket.
A zár, alapvetően női „szelleműző szertartás”, vagyis ha valakit megszállt egy dzsinn, a „megszállottat” isten közelébe kellett emelni, és ezáltal megtisztult.
És mi lett volna erre alkalmasabb, mint az ayoub.
A haj lóbálása, alapvetően az extatikus állapot megélése, és a megtisztulás forrása.
A zár szertartás szinte minden esetben, egy őrjöngő megszállott vergődésével indul, aki kiadja magából a dühét, (vagyis az őt megszállt szellem mozgatja őt), majd a szertartás végével a szellem távozik, és a megszállott megtisztul, és megnyugvást talál.
Ezért a zár apavetően nem tánc, sőt sokszor nem is szép.

Ezek a szertartások az arab világ minden részén jelen vannak. Zár leggyakoribb helye Észak-Afrika, a Magreb, Egyiptom, és néhány Fekete-Afrikai térség, de itt már átszíneződik egyéb elemekkel.

Miért más a khallighi, és miért pont ayoub

Az Arab öbölben a szúfizmus a modern iszlamista fundamentalista irányzatok előretörésével nagyon visszaszorult.
Ennek oka, hogy a fundamentalista irányzatok feltűnésükkor elsősorban a szúfikat támadták, ellenük léptek fel. A fő vádpont az volt, hogy a szúfik eltértek az iszlám eredeti alapjaitól és roszz irányba viszik az embereket. A szúfi szertartásokat a fundamentalisták kezdettől támadtak. Ugyanez igaz volt a dikrekre, a zenére és a táncra. A fundamentalista irányzatok az Arab Öbölben máig is a legerősebbek. Ezért itt a zárt, és szúfizmust és az ezekhez hasonló népi iszlámhoz köthető szertartásokat írmagjában akarták elfojtani. Ez alapvetően sikerült is.
Ezért a szertartásos jelleget ezekből a megnyilvánulásokból ki kellett venni.

A prófán táncnak, mint kicsit elítélendő, időszakonként változó intenzitással üldözendő dolgoknak meghagyták a létjogosultságát, de ez is térségenként változik. Ezt viszont, mint a vallástól távol álló dolgot, még tűrték, viszont nem tűrtek semmilyen extatikus, vagy szakrális jelleget. A khallighi és az ayoub szigorúan profán dolog. Ennek következtében az ayoub felgyorsul, elveszti extatikus jellegét, a kahllgihi lépései letisztulnak, és az egész karaktertánccá finomul.

Ez nem jelenti azt, hogy egy-egy khallighiben ne jelenhetne meg a hajrázás „őrjöngő” színezete, de ez már inkább a táncos önkifejezésén múlik,előadásmód és művészi szabadság.